Kérdése van? Hívjon minket! +36 20 491 1317

blog

Az adventi gyertya története

2019.12.17 14:00
Az adventi gyertya története

Advent, ádvent vagy úrjövet. Az utóbbi elnevezés mára szinte teljesen kikopott a használatból, pedig korábban ez is jelölte azt a négy héten át tartó időszakot, amikor készülünk a karácsonyra. A keresztény kultúrkörben adventi időszaknak nevezzük a karácsony napját, december 25-ét megelőző négy hetet, mely során minden vasárnap meggyújtunk egy-egy gyertyát a koszorún, és ez idő alatt felkészülünk a meghitt karácsonyra. Tartson Ön is a Mécsesáruházzal, ahol óriási gyertyakínálattal várjuk megrendelőinket, és tudjon meg érdekességeket az adventi koszorúról!

A lila szín
Manapság minden évben más a divat az adventi koszorú színeit illetően, a készítők többnyire alkalmazkodnak az adott év trendjeihez, ezért évek óta hódítanak a pasztellek. Sokak szerint a klasszikus színek a fehér, a zöld és a piros, illetve az arany és az ezüst, hiszen ezek a karácsony színei. Valójában azonban az adventi gyertya helyes színei a három lila színű gyertya és az egy rózsaszín. A gyertya színeit a római katolikus liturgia ihlette, melyben a lila a bűnbánatot jelöli. A négy hét ugyanis a böjt mellett alkalmas arra, hogy ez emberek a lelkükbe tekintsenek, és megbánják az évi bűneiket – ezt jelöli a négy gyertya. Az egyes gyertyák emellett az alábbi fogalmakat szimbolizálják: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet.

Egy rózsaszín
Gyakori tévedés, hogy az egyetlen rózsaín gyertyát rossz vasárnapon meggyújtani. Az a helyes, ha utolsó előttinek kerül meggyújtásra, mert a harmadik vasárnapon egy kicsit helyet kap az öröm is, a boldog várakozás, a megenyhülés, ezt jelképezi a rózsaszín szín. A rózsaszín gyertya az öröm gyertyája, a vasárnapja az öröm vasárnapja.

A forma
Adventi koszorú a 19-20. század óta készül, egyre változatosabb formákban. Aki teljesen hagyományos koszorút szeretne készíteni, az fenyőágakból fonhat egy kör alakú koszorút, majd középre erősíthet négy ágat kereszt alakban, és piros kis bogyókat helyezhet középre. Egyes feljegyzések szerint ez az ősi magyar hitvilágot kelti életre.

Az anyag
Wichern evangélikus lelkész készítette az első adventi koszorút (ő még fehér és piros gyertyákat használt, kisebbeket és nagyobbakat egyaránt, a lila szín és a négy gyertya csak később vált elterjedtté), hagyományosan fenyőágakból. A fenyő nagyon látványos és természetes hatást nyújt, de idővel elhullajtja tűleveleit, ezért érdemes vele óvatosnak lenni. Sokan a virágkötők által kedvelt koszorúalapot használják, amiket a tavalyi év divatját tovább gondolva kötött anyagokba bújtatnak. Nagyon látványos az eredmény, a textilfonalból készült kötés miatt meleg és puha hatást keltenek az ilyen koszorúk.

Milyen gyertyát válasszunk?
Ha tehát ragaszkodunk a hagyományokhoz, akkor lila és rózsaszín színű, közepes méretű gyertyát érdemes vásárolnunk. Ha viszont a trendek fontosak számunkra, és a koszorút szeretnénk a lakás színeivel összehangolni, bártan kezdjünk el keresgélni. Végtelen lehetőségeink vannak a színeket tekintve, és mára már a formák is változatosak. Lehet kicsi mécses, hosszú vékony gyertya, formára vágott gyertya (autó, fenyőfa, hóember, angyal, stb. formájú), de még a gyertya anyagáról is dönthetünk, mert még mindig hódít a klasszikus viasz mellett a méhviasz is.

A karácsonyt váró meghitt hangulatot a legjobban egy finom illatú gyertyával lehet elérni, az illatoknak ugyanis mágikus erejük van. Válassza ki az ünnep ragyogó fényeit a Mécsesáruházban, ahol kis-és nagytételben egyaránt vásárolhat gyertyákat és más kiegészítőket otthonába!