Egy kis BOLSIUS történelem...

A Bolsius az a cég, amely 1 milliárd teamécsest gyárt és forgalmaz évente szerte a világon. Ha semmi másért nem is, pusztán emiatt az egy adat miatt is érdemes megjegyezni a Bolsius nevet. Ahogyan gond nélkül felidézzük néhány nagy divatcég nevét, kívülről fújjuk a világklasszis focistákat, úgy illő a név megjegyzésével tisztelegni egy olyan nagy múltú és híres cég előtt, mint a Bolsius.

A gyertyakészítő vállalkozást 1870-ben alapította egy testvérpár, a Bolsiusok. A mai Hollandia területén állították fel azt a kis műhelyt, ahol hagyományos módszerekkel készítettek méhviasz gyertyákat. A manufaktúra fő megrendelője kezdetben Schijndel város plébániája volt, de a következő években a Bolsius testvérek a pápa gyertyakészítőivé és beszállítóivá nőtték ki magukat. Nem rossz kezdet. Ma pedig azzal dicsekedhetnek, hogy 50 országba exportálják a termékeiket: gyertyákat, mécseseket, illatosítókat. Jelen vannak Kelet- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában de Ausztrália piacain is.

1930-ban óriási mérföldkő volt, amikor feltalálták, hogyan állítható elő a folyékony paraffinból por, majd az 1950-es évek a korszerűsítésről, a növekedésről szóltak. 1978-ban céget a Kristen család vette át, megtartva az akkorra már gyertyás körökben igen jól hangzó Bolsius márkanevet. Az új tulajdonos vezetése alatt aztán üzemeik jöttek létre Németországban, Angliában és Dániában is. A ’90-es években Lengyelországban is gyárat alapítottak.

A Bolsius-gyertyák ma már Magyarországon is elérhetőek. A cég termékeinek sikere sok mindenen múlik. Először is: a Bolsius név egyet jelent a minőséggel. A XIX. századi alapítás óta minden gyertyájuk, mécsesük annak az elvnek a jegyében készül, hogy a létrehozott termék a lehető legjobb minőségű legyen. Népszerűségük másik titka pedig az, hogy rendkívül széles termékpalettával dolgoznak. Gyártanak rusztikus gyertyákat, illatos gyertyákat, háztartási gyertyákat – bármilyen típusút. A cég szemmel tartja és követi a trendeket, gyertyáik akkor is mutatósak, ha éppen nem égnek. Aktuális színeik, formáik mindig a divatnak megfelelőek, bármely enteriőrbe vagy hangulatba könnyedén illeszthetőek. A trendek mellett pedig nagy hangsúlyt fektetnek a szezonalitásra is.

A Bolsius kedves és egyedi termékei a mini viasz illatok. A különböző illatú és színű kis virágok számtalan illatkombináció létrehozására alkalmasak, hiszen nem magukat a kis mécseseket kell elégetni; az aromamécses alatt meggyújtott illatmentes mécses lángja hevíti a virágokat, és hozza létre a kellemes hangulatot. A virágok szirmai akár szétválaszthatóak, kísérletezzen bátran, és találja meg az ön számára legkedvesebb illatokat! Mangó, vadáfonya, levendula, vanília izgalmas aromája a Bolsius kreatív ötletének jóvoltából akár 4-6 órán át élvezhető.

A cég termékeinek másik közkedvelt csoportját az olajmécsesek jelentik. Füst- és cseppmentesen égnek, akár 96 órán át is. Olaja, mely a hosszú égési időt garantálja, köszönhetően a speciális csomagolásnak és fedélnek, nem párolog el, minőségét sokáig megőrzi. Próbálja ki a nyári kerti mulatságon, vagy emlékezzen elhunyt szeretteire az olajmécsesek lángja mellett…!

Minőség, számtalan szín, forma, dizájn és méret, hagyomány, tapasztalat és szakértelem, letisztult elegancia. Ha azt kérdezik öntől, ismer-e olyan gyertyát, mely mindezt magában hordozza, ön válaszolja habozás nélkül: Bolsius!