blog

10 ötlet anyák napjára

2019.04.30 13:10

Az anyák napja világszerte ismert és ünnepelt esemény, eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, amikor Rheát, az istenek anyját, és vele együtt minden édesanyát ünnepeltek. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt emlékezett meg először az édesanyákról, majd három évre rá már hivatalos iskolai és nemzeti piros betűs ünneppé vált. Az édesanyák köszöntésének napja eltérő minden országban, hazánkban május első vasárnapjára esik. Ha Önnek is jól jönne néhány ötlet, a Mécsesáruházra most is számíthat!

10 ötlet anyák napjára
  1. Virág! Az anyák napja klasszikus ajándéka a virág. Lehet élő, cserepes, kerti vagy szobai, esetleg vágott virág, ennek az ajándéknak garantáltan minden édesanya örül. Érdemes szem előtt tartani saját édesanyánk ízlését, ha van kedvenc virága, feltétlenül azt szerezzük be! Ha pedig teljesen tanácstalanok vagyunk, a legjobb választás az orchidea, hiszen ez a létező legigénytelenebb és legtovább virágzó növény.
  2. Személyre szóló napló. Manapság több könyvkiadó is jelentet meg olyan könyvecskéket, amelyek irányított kérdések mentén egy naplóba gyűjtik szeretett családtagjaink emlékeit. Létezik édesanyáknak és nagymamáknak szóló változat, melybe az ajándékozott leírhatja emlékeit, így a családi legendárium biztosan gazdagodik, a történetek pedig a következő nemzedékek számára is fennmaradnak. Évek múltán is jó lesz elővenni és átlapozni.
  3. Főzzünk neki valamit! Az rendben van, hogy minden nap az édesanyák készítik az ebédet, de mi lenne, ha egyszer a gyerekek főznének? Nagy meglepetést lehet okozni egy ilyen kedvességgel, nincs az az édesanya, aki ne örülne a saját gyermeke főztjének! Pláne, ha az illető egyébként nem egy konyhatündér.
  4. Személyre szabott köszönőlevél. Mindenki másért hálás a sajátjának, mégis oly kevésszer esik szó ezekről a dolgokról, nem a mindennapok része a köszönetnyilvánítás. Egy szép, kézzel írott levél nagyon megható ajándék, és biztosan könnyes szemmel fog utána ránk nézni édesanyánk.
  5. Kirándulás. Egy-, esetleg kétnapos kirándulás egy szép helyre, kettesben töltött minőségi idő – erre vágyik minden édesanya. Nem kell nagy utazásra gondolni, elegendő egy kis költségvetésű séta is a közeli erdőbe, a lényeg az, hogy odafigyeljünk édesanyánkra, és adjunk neki ezzel egy újabb szép, közös emléket.
  6. Zeneválogatás. Egy lejátszási lista vagy egy zenelejátszó eszköz, tele zenékkel. Válogassuk össze édesanyánk kedvenc zenéit! Sokan azért nem hallgatnak zenét, mert nem tudják, hol keressék őket, honnan szerezzék meg kedvenc dalaikat, éppen ezért egy gondosan összeválogatott, készen kapott lejátszási lista nagyon kedves ajándék lehet.
  7. Egy új hobbi kellékei. Édesanyánk évek óta szeretne megtanulni horgolni, kötni, festeni, kertészkedni? Mindig arra fogja, hogy nincs rá ideje? Lepjük meg egy kis csomaggal, ami tartalmazza az első lépésekhez szükséges kellékeket. Nincs nagyobb ajándék egy új hobbinál.
  8. Ajándékozzunk családfát! Ez egy nagyon különleges, de meglehetősen időigényes dolog, hiszen kutatni kell hozzá egy kicsit, ha régre szeretnénk visszamenni családunk történetében. Az interneten ma már elérhetőek családfakutatáshoz használható programok és adatbázisok, melyek segítséget nyújtanak ebben. Egy kidolgozott családfa generációkon átívelő csodálatos emlék lehet.
  9. Saját készítésű ajándék. Ha már Ön is édesanya, a nagymamát meglephetik a gyermekkel együtt készített kedves kis kézműves ajándékkal. Ha pedig egyedül köszönti édesanyját, akkor a lehetőségek tárháza végtelen nagy, rengeteg jópofa ötlet áll rendelkezésünkre. Egy anya számára a gyermeke keze nyomát őrző ajándék mindig a legkülönlegesebb!
  10. Egy finom illatú gyertya. Nincs is jobb, mint egy szép gyertya fénye mellett meginni édesanyánkkal egy teát és beszélgetni vele arról, milyen érzés volt neki édesanyává válni. Ha esetleg már nem él szeretett édesanyánk vagy nagymamánk, akkor pedig az ő fényét és hiányát jelképező gyertyaláng a megemlékezés talán legjobb eszköze.