Leginkább úgy tartjuk számon, hogy a mulatozás január 6-val, vízkereszttel kezdődik, és hamvazószerdáig, vagyis a húsvéti böjt megkezdéséig tart (legalábbis nálunk) – ez a farsang. Pedig Magyarországon a polgári báloknak már karácsony előtt is van ideje, elsősorban az Erzsébet- és Katalin-napok körül, igaz, az ekkor kezdődő időszakot megszakítja az adventi és karácsonyi készülődés, ünnep. Mennyi híres bált ismerünk! Rómeó és Júlia álarcos estélyen esik végzetes szerelembe egymással; Dorottya, Csokonai csúnyácska, fogatlan (vén)hősnője egy farsangi mulatság komikus eposzba szedett története által vált halhatatlanná.
Bár az egyház a középkorban rossz szemmel nézte ezt a pogány gyökerekből táplálkozó hagyományt, és irtotta, büntette, ahol csak tudta, nem volt képes megsemmisíteni. A bőséget, a termékenységet csalogató, a telet búcsúztató felszabadultság hiába hozta magával a torkosság, az iszákosság, a bujaság bűnét, hiába riogatott a pokol tüzével… Hazánkban már Mátyás udvarában is rendszeresen megszervezték az álarcos, farsangi ünnepeket, és az azóta eltelt évszázadok sem söpörték el őket.
A népi farsang azonban nem ugyanazt jelentette, mint a polgári vagy nemesi körökben divatos báli rendezvények, még ha ugyanabban az időben is kerültek sorra. A bálokat szigorúbb szabályok jellemezték és jellemzik ma is: általában zártkörűek, egyazon társadalmi csoport vagy kör számára elérhetőek, fényűzőek és lényegük nem a fékevesztettség, hanem a kellem, a báj képviselete, az etikett betartása és a kifinomult tánc élvezete. Az ebben az értelemben vett első bált a francia Amiens-ben tartották 1385-ben, VI. Károly és Bajor Izabella egybekelésekor, de az e típusú, téli összejövetelek a Napkirály, XIV. Lajos uralkodása nyomán terjedtek el Európa-szerte. Az első operabál is a francia arisztokráciához köthető, 1715-öt szokták megjelölni születésének dátumaként.
Ma újra divatja van a bálnak. Míg a rendszerváltozás előtt jóformán csak a szalagavató, a jogász- és orvosbál maradt, most egyre-másra elevenednek meg a letűnt korok hagyományai. Amellett, hogy a gyertyafényes, ragyogó bálok a szürke időjárás ellen hivatottak az örömöt képviselni, fontos funkciójuk is van. Ahogyan a falusi szokásrendszerben a farsangi mulatságoknak, a báloknak is az a rendeltetése, hogy az ifjú lányokat, hölgyeket bevezessék a társaságba, alkalmat teremtsenek arra, hogy a párt kereső fiatalemberek megismerhessék őket. A kereteket persze szigorúan szabályozták, és a bálozásnak merev szabályai voltak, de ha valaki ismerte ezeket, és viselkedésével nem botránkoztatott meg senkit, igazán szép élményei lehettek a télnek. Gyönyörű ruhák, alkalmi frizura és smink, visszafogott viselkedés, halvány (gyertya)fény – varázslat a télben…
Végül pedig, ez, a január-február volt az ideje az eljegyzéseknek, esküvőknek is. Régebbi korokban, hűtőszekrény híján a téli hideg volt alkalmas arra, hogy a nagy vendéglátáshoz, lakodalomhoz nélkülözhetetlen, a jószág levágásából és feldolgozásából kikerülő húst tárolni tudják, míg azok fazékba, asztalra nem kerültek. Az eszem-iszom, vigalom így e szokás révén is biztosított volt a nagyböjtöt megelőző hetekben. A polgári lakodalmakban pedig akár a menyasszony utolsó, akár az új asszony első tánca, világító gyertyalángok mellett keringőznek ma is, meghitté, kápráztatóvá téve az éjszakát…
Mennyi öröm, mennyi érzelem a kietlen sivárság mögött! Milyen gazdagsága a hagyományoknak! Éljen bennük és velük, harcoljon ezek segítségével a tél ellen, hogy elérkezhessen a tavasz…