Ősszel hirtelen minden megváltozik a természetben. Más a föld szaga, a rothadó avar kipárolgása, másként járnak a felhők, megváltoznak a színek. A fák, az erdők felkészülnek a télre, és bár tudjuk jól, hogy a lomb színeváltozása pontosan leírható kémiai folyamat, valahogy jobban esik úgy gondolni rá, mint a természet minden évben megismétlődő varázslatára… És önámítás lenne azt hinni, hogy ez a varázslat ránk nem hat!
Hogyne hatna! A divatházak például évről évre megálmodják az ősz trendi színeit, hogy pulóvertől a táskáig mindent ezeknek a színeknek a jegyében kreáljanak. Az őszi hangulatot az otthonainkba is igyekszünk belopni, mert nem tudunk szabadulni attól a káprázattól, amit az október teremt a világban. „Legszebb a sárga (…) tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke (…) égő-pirosat, vérszínűt, mint a mérges alkonyat” – hogy Kosztolányi színforgatagát idézzük meg ebben az őszi varázslatosságban… Nehéz bevallani, hogy a nyugalomba induló, bezárkózó természetnél festőibb tán egész évben nincsen máskor…
És mely színekkel lehet 2017-ben divatos? Nos, a New York-i kollekciók a vörös árnyalataiban (narancsos, skarlát, grenadin), a mélylila portóiban, az alig lilás balettrózsaszínben, az olívás árnyalatokban, valamint a kék és a szürke összehangolt színeiben pompáznak. Londonban a lángvörös, a királylila, a vidrabarna, a citomszín és a kék a menő, az internetes oldalakon pedig a sárga és a zöldeskék hódít. Van, aki tehát belesimulni igyekszik az őszbe, van, aki ilyenkor is felidézni a nyári emlékeket… Micsoda forgatag!
És a lakásokban, konyhákban és nappalikban hogyan csodálhatjuk az őszt? Gyertya, gyertya, gyertya! Egészítse ki a kirándulások során szedegetett erdei szépségekkel, makkal, mogyoróval, dióval, tegye egy szép pohárba vagy üvegbe, és máris gyönyörködhet a kavalkádban! A fehér gyertya és a barna termések bármely otthonban, skandináv stílusú élettérben megállják a helyüket; a galagonya, a berkenye, a csipkebogyó pirossága egy karcsú gyertyával kiegészítve pedig minden otthon szívmelengető pontja lehet. Sőt, a Bolsius már üvegmécsesekbe is zárta önnek ezeket a hangulatokat! Tarka leveleket a vázákba! Bordó, olívazöld, barna gyertyákat a kandallópárlányokra, fürdőkádak peremére!
Az alma- és fahéjillatú teamécsesek felelevenítik majd a nagyi konyhájában ősszel sülő almásbéleseket, a mézillatúak segítenek elmerengeni a méhek szorgos, nyári munkáján… De lassan véget ér a napraforgó betakarítása is az ültetvényeken – ennek a nagyon fontos munkának a hangulatát lophatja az otthonába, ha napraforgó illatú poharas mécsesben gyújt lángot…
Az ősz, az október színes, szagos. A belőle származó életérzést hordhatjuk a ruháinkon, megjeleníthetjük az otthonunkban, ajándékozhatjuk másoknak; a színek és aromák segítségével elmerenghetünk az örökös körforgáson, a természet bölcsességén, és magunk is megpihenhetünk ebben a lelassuló ritmusban. Óriási ajándéka ez annak az égövnek, ahol élünk! Jó erre hálával gondolni, gyertyát gyújtani a kesergés és a szomorúság helyett…