blog

A ritka tünemény

2017.09.22 14:32

A keletiek azt mondják, a Legnagyobb Erő, a Legerősebb Erő, melynek elsajátításával mindent le lehet győzni. Mondják, hogy Szeretet Gyökere és Teremtő Erő. Manapság pedig felénk, Nyugaton is egyre többet foglalkoznak vele, és nemcsak a vallásokban, hanem tudományos kutatások során is.
Szeptember 21-e a Hála Világnapja.

„A hála legritkább tünemények közé tartozik, szintúgy egyes személyekben mint a nép sokaságában. (…) Minden jó, amit más az emberiséggel teszen, reád is, mint emberre háramlik; azért tégy jót te is, hogy tetteid az egészre s az egész által az egyesekre jótékonyan háramoljanak.” (Kölcsey Ferenc)

1965-ben a Nemzetközi East-West Center Hawaiiban tartotta hagyományos hálaadási vacsoráját. A résztvevők akkor ígéretet tettek, hogy hazájukban minden évben megtartják a hála napját. A világnapot ebből a kezdeményezésből kiindulva teremtette meg az Egyesült Nemzetek Meditációs Csoportja, hogy alkalom legyen kifejezni elismerést, megbecsülést, köszönetet az arra érdemeseknek, és mindenkinek a környezetünkben.

A hála nem egyenlő azzal, ha valakinek azt mondjuk: „köszönöm”. A hála, és ezt ma már a pozitív pszichológia számtalan kutatása, felmérése is bizonyítja, ember- és világformáló erő. Ki gondolná, hogy ez az érzés(!) képes 23%-kal csökkenteni a test stresszhormon szintjét? Hogy mérésekkel igazolhatóan csökkenti a vérnyomást, növeli az immunrendszer erejét? Hogy azok, akik gyakran és mélyre hatóan adnak hálát valamiért, általában kevesebbet dohányoznak, többet edzenek és könnyebben váltanak életmódot?

Nélkülözhetetlen a párkapcsolatokban: a hála kifejezése partnerünk felé mindennap megerősíti az elköteleződést. A hálás embereknek magasabb az önértékelése, fejlettebb az empatikus készsége, kevésbé irigyek, és jobban kezelik életük nehéz helyzeteit. A hála valóságos elixír! És fejleszthető!
A fenti pozitív hatások eléréséhez elég néhány egyszerű gyakorlat naponta. Minden este feljegyezhetjük egy naplóba azt a néhány dolgot, amiért egy nap végén köszönetet mondunk vagy hálát érzünk. Egy meggyújtott gyertya mellett meditálva még inkább erősíthető ez az érzelem. A hálanapló aztán később sok viszontagságos élethelyzet átvészelésében segíthet. Az sem véletlen, hogy sok templomban ma is naponta meggyújtott gyertyák százai tanúsítják, hogy valaki valamiért hálát adott: gyógyulásért, születésért, szerelemért…

A hála visszahat megélőjére és annak környezetére is. Láncreakciót idézhet elő, ahol az a pozitív érzés, hogy „jó nekem” arra ösztönöz, hogy másokkal is jót tegyünk, akik szintén továbbadják a köszönetet, a hálát, az elismerést. Abban a világban, ahol mindenről azt gondoljuk, jár nekünk, megérdemeljük, azonnal kell, nehéz megélni és a mindennapokba építeni, ez kétségtelen. De a hálával kapcsolatos vizsgálódások arra engednek következtetni, hogy még csak nem is sejtjük a hálából fakadó, azon alapuló életszemlélet erejét.

A spirituális gondolkodók és bölcsek pedig még tovább mennek. Leszögezik, hogy a viszonzást váró, hátsó gondolatokkal terhes hála nem hála. Mindennapos háláink mögött kibontakozik az a világ- és énlátás, ahol mélyen és igazán köszönjük azt, amink van, amik vagyunk, sőt, amink még nincsen és amik még (jelen pillanatban) nem vagyunk. Ha hála lakik bennünk, akkor képes helyet foglalni lelkünkben az Isten. Ember pedig ennél teljesebbet nem kérhet és kaphat.

Különös, hogy egy nap a világnapok sokaságában mennyi mindenen képes elgondolkodtatni… és meggyőződésünk, hogy egy hosszan, szépen világító gyertya könnyebbé teszi az elmélyülést…