blog

Szülinapi torta és gyertya

2016.06.09 15:15

“Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz”

(Weöres Sándor: Öregek)

Van a klasszikus számos, van annyi vékonyabb vagy vastagabb szál, ahány éves az ünnepelt, van színes lánggal égő, van a vicces elfújhatatlan, van rózsaként kinyíló, van szívecskés, lufis, pöttyös, csíkos, kérdőjel alakú, dinós, focis, rendőrös, SpongyaBob, Hamupipőke, Eperke vagy Peppa malac alakú… Akárha Gombóc Artúr híres mantráját hallgatnánk… A szülinapi gyertyák ma már milliónyi félék lehetnek, de mindegyikben közös, valamennyit szeretjük!

Persze a kezdet kezdetén nem spongyabobos gyertyát szúrtak a szülinapos tortájába… Egyáltalán honnan ez az elválaszthatatlanság, ami mára a torta és a gyertyák között kialakult? A születésnapot már a kereszténység előtt, a pogány időkben is ünnepelték. Úgy tartották, hogy az évfordulóst ezen a napon ártó szellemek látogatják meg, akiket csak úgy lehet elriasztani, ha az ünnepeltet nagy zajjal, jó hangulattal veszik körül. Az ünneplés tehát valahonnan ebből ered… A torta pedig talán a görögöktől származik, akik Artemiszt, a Hold istennőjét ünnepelték a kerek, édes süteménnyel, és hogy az istennő holdfényű ragyogását megjelenítsék, gyertyát szúrtak a tésztába. A gyertya füstje aztán elszakadt az anyagi világtól, felszállt egészen Artemiszig, aki meghallgatta a halandók kérését…

A századok haladtával aztán már nemcsak az isteneknek járt az ünneplés, nem csupán a királyok születésnapjára emlékeztek. Az anyakönyvezés általánossá válásával a XVI. századtól egyre inkább a köznép tagjai is megülték a jeles napot, a szokás pedig a XX. századtól a mindennapok részévé vált. Azzal, hogy az alapanyagok elérhetőbbé váltak, a cukrászmesterség fejlődött, mind többen ehettek tortát is. A XVII. századtól már egészen a maihoz hasonlatos formájú, díszítésű tortákról tudunk. A torta szimbolikus: összehozza az embereket, hiszen ugyanabból az egészből mindenki részesül egy szelet erejéig. A gyertya pedig maradt. Mert semmi más nincs a gyertyán kívül, ami összeköti a földit az égivel. A gyertya funkciója a születésnapon ugyanaz ma is, mint évezredekkel ezelőtt: segít, hogy a kívánság valóra váljon.

A kívánságot – a szokás szerint – nem szabad hangosan kimondani, és a teljesüléshez egyszerre kell elfújni valamennyi lángot. A felszálló füst egyenesen az égbe tart… Németországban két hagyomány is él. Az egyik szerint már az ünnep hajnalán meggyújtják a gyertyákat, amelyek egész nap égnek majd, és a számuk az évek száma + 1 gyertya, a jószerencse érdekében. A másik hagyomány szerint a tortára egyetlen szál gyertyát helyeznek, amely nem más, mint „az élet fénye”.

Az egyetlen szál gyertya megjelenése pedig megint régmúlt idők szimbólumait idézi. A „jó halál művészetét” megfogalmazó ábrázolásokon a haldokló kezében gyertya és kereszt van – így várja az érte jövő halált. Az emberi élet mulandóságát szintén a gyertya jelképezi a vanitas képeken (a mulandóság allegóriája). A költészetben a kihunyó gyertya a halált jelképezi. Ha mindezeket a tartalmakat együtt értjük a szülinapi tortával, akkor az egész létezés a cukormáz mellé kerül: születés, ünnep és barátok, kívánságok az égiektől, emlékezés a halálra – hát nem erről szól emberi létünk?

És a jelenben így ér össze SpongyaBob a Jégvarázs hercegnőivel, születésnapi zsúrral, középkori misztikusokkal, barokk festészettel, spirituális vágyakkal, emeletes tortákkal… A gyertya egyetlen nagy halmazba tereli őket…