A történelmi köd sűrűje mögött az látszik, hogy a gyertya valóban ősi találmány. Krétai és egyiptomi ásatások során is találtak olyan leleteket, amelyek gyertyát feltételeznek. Általánosan használni a rómaiak kezdték, de az ő idejük alatt is több állomása volt a gyertyák fejlődésének. A mai típusú gyertyák helyett kezdetben lenfonatokat gyújtottak meg, melyet előtte szurokkal vagy viasszal itattak át, a halottak mellett pedig zsírral átáztatott nád világított éjjel. A II. században aztán már a római író, Apuleius is megkülönböztet viasz- és faggyúgyertyát. III. Honorius pápa rendeletben szabályozta, hogy a keresztények oltárain legalább két gyertyának kell égnie – innen eredeztethető a gyertyának a keresztény liturgiában való meghatározó szerepe.
A hosszú középkor alatt létfontosságúvá vált a gyertya, azokat a szappanfőző műhelyekben készítették. A méhviasz azonban nemes anyag volt, a vele való munka nagy szakértelmet kívánt és csak korlátozottan állt a gyertyakészítők rendelkezésére, így az egyszerűbb emberek a büdös, nehezen kezelhető faggyúgyertyával kellett, hogy beérjék. A bél fonott kócból készült, és a gyertyák mellett fáklyákat használtak a világításra. A XVII. századig szinte semmit nem változott a gyertya és az ember viszonya. Ekkor kezdtek a gyertya állati eredetű faggyúanyagához arzént keverni. Ki tudja, mennyire volt jó ötlet… Az arzén erős méreg…
Mint a tudomány oly sok területén, a gyertyakészítés technikájában is a XIX. század hozott lényeges fordulatot. Ekkor fedezték fel ugyanis az állati és növényi zsírokban/olajokban is fellelhető sztearint, valamint a kőolaj alapú, könnyen munkálható paraffint. A még mindig drága méhviasz, az értékes cetvelő mellett ezekkel az anyagokkal kezdtek kísérletezni. Kiderült, hogy a sztearin magas olvadáspontja növeli a gyertyák élettartamát. Az első sztearingyertyák aztán 1818/20-ban készültek el Simonin és Manjot által, majd a zsírok szappanosításának felfedezése (1821, Chevreul) után, 1825-ben Gay-Lussac és Chevreul szabadalmat nyújtott be a sztearinsavból készülő gyertyák előállítására. Mindeközben Angliában pálmaolajból készült gyertyákkal kísérleteztek, és helyezték azokat használatba. A sztearin gyertyákat Milly tökéletesítette azzal, hogy felfedezte a mésszel való szappanosítás eljárását. Milly épített gyertyagyárat Bécsben, majd Berlinben is 1837-ben. Az ő nevéhez fűződik a gyertyák több ponton való tökéletesítése is. Milly impregnálta először a kanócot különböző sókkal, ő dolgozott azon, hogy gátolja a sztearin kristályosodását, újításokat vezetett be a gyertyák öntésében, és ő alkalmazott először hidraulikus sajtót az üzemeiben.
Budapesten a kiegyezést követő dualizmus időszakában, amikor úgy tűnt, minden megvalósítható, elérkezett az építkezés, a fejlődés ideje, 1868-ban nyitott meg a Flóra Gyertyagyár. A gyárban exportra is termeltek, vagyis a magyar gyertyák ekkor, a XIX. század végén, Európa több pontjára is eljutottak.
Az tehát, hogy a gyertya ma oly kézenfekvő tartozéka az ünnepeknek, buliknak, meglepetéseknek, sok-sok évszázad hozadéka, sok-sok tudós lelkes kíváncsiságának, kísérletező kedvének és munkájának eredménye. És ki tudja, talán most is épp a még tökéletesebb gyertyán dolgozik valaki, valahol…