blog

A gyertya mint szimbólum

2015.08.27 10:34

„Ég a gyertya ég, el ne aludjék…” És nem is aludt el az elmúlt két évezredben. Túlélési stratégiáját két dolog határozta meg: először mint a mindennapok használati tárgya, nélkülözhetetlen háztartási kelléke vetette meg viasz lábait az ókorban, később a hozzá köthető spirituális és szimbolikus tartalmak tették lehetővé, hogy ma, a XXI. században is jelen legyen az életünkben.

A megszelídített őserő

A gyertya és a mécses kicsiny lángja késői leszármazottja, megszelídített utóda a félelmetes, vad őselemnek, a tűznek. Ha a modern boszorkányok mágiához hívják segítségül a színes gyertyákat, éppen a világot uraló egyik őserő hatalmát kényszerítik szolgálatukba. A jó boszorkány tudja, hogy a fekete gyertya az ártó energiák elűzésére szolgál, hogy a piros gyertya a szexualitás, a szenvedély, az önbizalom fölött bír hatalommal, hogy a levendulakék gyertya felfejti a titkokat, növeli a nőiességet stb…

A kereszténység és a gyertyák

A gyertyák, mécsesek mégis a kereszténységnek köszönhetik a legtöbbet. A keresztény vallások rítusai, szertartásai elképzelhetetlenek nélkülük. A liturgiába éppen szerteágazó szimbolikájuk révén kerültek be. Első jelentésében a Logoszt, a „Világ Fényé”-t, a világ teremtő elvét szimbolizálja. Az ókereszténység idejétől fogva aztán ez a jelentés kiegészül azzal, hogy Krisztusra, a Világ Megváltójára vonatkoztatják. A gyertya viasza Jézus Krisztus emberi természetét, fénye istenségét tükrözi. Jézus földi életének két határpontjára emlékezve pedig a karácsonyi gyertyák és a húsvéti gyertyák ontják fényüket. Az önmagában elmúló gyertya Jézus személyében értelmezve válik az önzetlen szolgálat és a jócselekedetek szimbólumává.

A gyertya titokzatos módon fejezi ki a Szentháromság egységét is: lángja, kanóca és a viasz a három isteni személy oszthatatlan összetartozásának metaforája.

Lángok és ünnepek

A gyertya, a gyertyaláng és a gyertyagyújtás végigkíséri emberi életünket is. Nélküle nem múlhat el keresztelő, születésnap, és fénye nélkül nem búcsúzhatunk méltón halottainktól sem. A gyertya tulajdonképpen kapu. Határőr. Az emberi élet fordulópontjain van jelen. Ünnepel és emlékeztet. Halottjaink sírján emlékeztet az elmúltra; húsvétkor ünnepli a halálon úrrá lett életet. Kivezet a sötétségből, mint a hanuka vagy az advent gyertyái. Lépésről lépésre. A születésnapi tortán a móka mellett is figyelmeztet a végességre és az idő mindenkire vonatkozó könyörtelenségére. A gyertya egyszerre jelképe a halandónak és az örökkévalónak…

A keresztény ikonográfiában a gyertya minden alkalommal feltűnik, ahol az Angyali üdvözletet, Krisztus születését vagy bemutatását, illetve Mária halálát ábrázolják. Elválaszthatatlan attribútumként pedig többek között Szent Balázshoz, Szent Ágotához vagy éppen Szent Brigittához tartozik.

Népszokások és babonák

És végül, tudjuk jól, hogy oly sok más liturgikus kellékhez és elemhez hasonlóan a gyertya is beépült a babonák, népi hiedelmek világába. A Gyertyaszentelő Boldogasszonykor (február 2.) megszentelt gyertyából minden római katolikus háznál tartottak. Hitték, hogy a ház lakóit egész életükön át oltalmazza. Úgy tartották, hogy a gyertya, a mécses fénye a haldoklónak és a halottnak utat mutat a túlvilágra, füstjétől elriad a gonosz. De Tápén például sokáig élt az a szokás is, hogy az új ház fundamentumába szentelt gyertya darabkáját rejtették…

A sor végtelen…